Kezdőlap » Bemutató Túrkevén

Bemutató Túrkevén

2010. szeptember 05. | 3 hozzászólás

 

  

Csoportkép
Türelmesen várakozva

 A Túrkevén működő Dr. Győrffy Lajos Mentőkutyás Alapítvány egész napos rendezvényt szervezett augusztus 28-án. Speciális mentőegységek, tűzoltószervezetek képviseltették  magukat az ország több pontjáról. Állatvédő egyesületek és mentőkutyás szervezetek állítottak fel standokat. Reggel 8 órától pedig már nevezni lehetett a kutyaszépségversenyre. 

Alapítványunk is meghívást kapott, amit örömmel fogadtunk el. Heten utaztunk öt kutyával egy mikrobuszban. Már az odaúton olyan jó hangulat kerekedett, hogy a sofőrünk még az útvonalat is eltéveszette a két vicc közötti könnyfakasztó nevetésben. A három tapasztalt vakvezető kutya és a két kezdő nebuló ugyanolyan jól érezték magukat, mint mi kétlábúak. Hol az ülések felett, hol alattuk folyt az ő eszmecseréjük amolyan kutyanyelven. 

Feladatra várva

Az egész napos borult idő és csepergő eső nem szegte kedvünket nekünk sem és a rendezvényre látogatókét sem. Már reggel 8 órakor megkezdődött a kutyaszépségversenyre való nevezés. A bemutatónk kezdetére szép számban összegyültek a versenyre érkező kutyák és gazdik, a mentőkutyás párosok és számos érdeklődő. A kiszalagozott, akadályokkal nehezített pályán vezették végig a vakvezető kutyák gazdáikat. Kónya Judit és Bogi kutya, Szakáll Zsombor és Vanda kutya már rutinos közlekedőként haladtak végig a pályán oda és vissza. Nem is maradt el érte a dícséret. A frissen vizsgázott páros, Dóri és Andy kutya ugyanolyan magabiztosan és pontosan kerülték az akadályokat, mint a két nappal korábbi vizsgájukon a vizsgabizottság előtt. Eszter nevelőszülőként pórázon vezette végig a 10 hónapos Mayát.  Maya boldogan, bátran sétált végig Eszterrel. Ennyi elvonó inger mellett ez nagyszerű teljesítmény. Szűcs András kiképző Döme kutyával teljesítette a feladatot. Döme még csak két hónapja kezdte el a gyakorlást, de nagy igyekezettel, az Andrástól kapott kevés segítséggel ő is végighaladt a pályán és nála sem maradt el a jutalomfalat és a nézők tapsa. 

A már évek óta dolgozó Bogi, Vanda, a frissen vizsgázott Andy, a kezdő Döme, és a növendék Mayácska számára is egyaránt nehezítő körülmény volt, hogy a pálya szélén nagyon sok nézelődő ember gyűlt össze és nagyon sok kutya várakozott, hogy a kutyaszépségversenyen megmérettessen. Kölyökkutyák és felnőttek, kis- és nagytestűek, türelmesek és izgő-mozgó kutyák közvetlen közelében kellett a vakvezető kutyáknak dolgozniuk. 

Ez a bemutató így egyúttal egy nagyon hasznos gyakorlásnak is bizonyult.                                                     

A hazafelé úton ismét a nevetés volt az úr. A négylábúak azonban már csenedesen pihenve utaztak, a folyamatos elvonó ingerek melletti gazdára és  feladatra való koncentrálás után szükségük volt a szunyókálásra. 

Köszönjük a házigazda szervezetnek a meghívást, és reméljük, hogy a bemutatóval, a kiosztott szórólapokkal sikerült közelebbről is megismertetni a vakvezető kutyák és alapítványunk munkáját. 

Döme és Bogi

3 hozzászólás

  1. Örömmel olvastam a cikket. Minden résztvevőnek üdvözletemet küldöm.
    Anna

    Válasz
  2. nagyon örülök a ciknek a túrkevei alapítvány nagyon sokat segített családomnak nektek is sok sikert

    Timi

    Válasz
  3. Sziasztok

    Szuper a cikk Ismerem a túrkevei alapítványt 2012-évben a családom egyik tagjának önzetlenül segítettek. Ők igazán díjmentesen dolgoznak. Sajnos van olyan sok ” önkéntes ” nevet viselő egyesület akik tartják a markukat.

    Sok sikert a munkátokhoz Nagy Ivett, Zamara Tamás:)

    Válasz

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Segítsd a HVSK Alapítványt adód 1 százalékával. Adószámunk: 18997006-1-09

Bemutatkozó leporelló

Alábbi képre kattintva letöltheti az Alapítványunkat és munkánkat bemutató képes leporelló elektronikus változatát:

Brossúra (15351 letöltés)

Elérhetőség

HVSK Alapítvány
4002 Debrecen, Pacikert u. 112.

E-mail címünk: hvsk.alapitvany@gmail.com